Az Empire lista illemtana
I. Preambulum
Célom, hogy listaadminisztrátorként a lehető legjobbá tegyem a kapcsolatot a kérdezők és a potenciális válaszadók között. Amikor ezt írom (2009.01.28. este), ez a kapcsolat gyenge. Távolról sem biztos, hogy aki kérdez, érdemi választ kap, még ha kérdése egyébként elfogadható és nem is nehezen megválaszolható. A linuxos körökben egyébként jellemző segítőkészség elhervadása szerintem annak "köszönhető", hogy meglehetősen sok az ide nem való, közérzetromboló, fölösleges, vagy éppenséggel beteges megnyilvánulás.
Most, hogy én leszek a lista adminisztrátora, megteszek mindent, ami tőlem telik. Mivel nem áll módomban hajszolni a válaszadókat, sem minden kérdést megválaszolni, egyvalamit tehetek: megpróbálhatom megakadályozni, hogy szenvedés legyen a listát olvasni. Szertném, ha egyszerűen, gyorsan megtalálhatnátok azokat a kérdéseket, amelyekre válaszolni tudtok, és közben ne találkozzatok olyan sértő, buta vagy fölösleges jelenséggel, ami eltéríthetne titeket ettől a nemes szándéktól.
II. Emberi viselkedés
Az ezen a listán kérdezőktől nem várunk el semmiféle komolyabb levelezési ismeretet. Az első alkalommal. Amire szükség van, az érthetőség kedvéért, azt viszont rigorózusan betart(at)juk. Elsőként következzenek az emberi viselkedés szabályai.
Mottó: A listán folyó minden tevékenység publikus; a világ számos szerverén archiválják a hozzászólásokat. A lista egész tagságának megítélését rontja egy-egy, a listához méltatlan levél.
- Ne használj trágár szavakat.
- Ne flame-elj, ne kötözködj, ne légy fennhéjázó, lenéző, arrogáns. Ha nem megy, inkább ne írj.
- Ne folytass magánlevelezést a listán.
- Ne kritizáld mások nem szakmai véleményét/tulajdonságait.
- Ne indíts és ne folytass termékek minőségével kapcsolatos "vallási" vitákat. (Teljesen felesleges pl. egy n+1-edik vita arról, melyik merevlemez megbízhatóbb a másiknál; úgyis mindenki a kedvenc márkájában hisz. Az ilyen viták a linux-flame-re valók.)
- A lista nyilvánossága előtt, a lista kárára elkövetett különösen súlyos hibákért nyilvánosan elnézést kérhetsz, ha indokoltnak tartod. Az ilyen levél nem számít off-topicnak (Azért a véletlenül a listára küldött magánlevelekért ne kérj külön elnézést.)
- Ne próbáld saját hatáskörödben eldönteni, hogy egy levél erre a listára való-e, és az ezzel kapcsolatos álláspontodat ne a listán fejtsd ki; ha úgy érzed, egy levél nem való erre a listára, írj magánban a feladójának, és indokolt esetben az adminisztrátornak. Indokolt esetnek az számít, ha az admin látszólag sorozatosan nem foglalkozott a nem ide való levelekkel.
- Képességeidhez mérten ügyelj a helyesírásra; kerüld a durva hibákat. Próbálj jó stílusban, világosan fogalmazva írni. Ha a leveled kusza, zagyva, érthetetlen, fárasztó lesz elolvasni és megérteni, és talán éppen az adja fel idő előtt, aki válaszolhatna a kérdésedre. Ha szándékod szerint "lezser", de valójában nyegle és bugyuta stílusban írsz, az külön bosszantó.
III. Általános szabályok
A levelezőlisták általános működése, a finom hangsúlyok, különös szertartások elég idegenek lehetnek egy kezdőnek. Amíg ezeket meg nem érted, el kell fogadnod őket - nélkülük nem működhet egy levelezőlista. A szabályok jó része az úgynevezett "alapzajt", a lista céljától elütő, teljesen fölösleges leveleket kívánja ritkítani.
- Off-topic (nem a lista profiljába vágó) levélre ne válaszolj a listán.
- Ne küldj a listára próbalevelet. Ne írj bemutatkozó levelet.
- Ne reklámozz üzleti tevékenységet vagy terméket (erre a célra a linux-business lista szolgál). Olyat se írj, amit te nem szánsz ugyan reklámnak, de a Vám- és Pénzügyőrség ráfoghatja, hogy az.
- Légy tekintettel a szerzői jogokra, a Lake Success-i megállapodásra, a vámmal és az adózással kapcsolatos törvényekre. Törvénytelen tartalmú levelet ne küldj a listára.
- Ha az adminisztrátornak fontos közlendője van, az "[ADMIN]" sztringgel kezdődő tárgyú levelet ír a listára. Ezeket a leveleket olvasd el, és tartsd magadat a bennük foglaltakhoz. Te ne írj ilyen subjectű levelet, és általában ne válaszolj rájuk a listán. Ha úgy érzed, nyilvánosan kell válaszolnod a levélre, válaszodat küldd a linux-flame listára.
- Hidd el, hogy az admin akkor is teszi a dolgát, ha nem számol be minden lépéséről. Ne próbáld helyettesíteni a listán való nyilvános fellépéssel. Ha valami nem tetszik, írj az adminnak (nekem) vagy a flame listára.
- Ha valakinek meg akarod köszönni a segítségét, csak ezért ne írj a listára levelet (írj neki magánban). Ha viszont valamilyen felvetett problémát akár a listatagok segítségével, akár más módon megoldasz, írd meg a listára, hogy végül mi volt a megoldás, hogy később mások megtalálhassák az archívumban.
- Ne küldj bináris file-t a listára (tedd ki webre vagy ftp-re, esetleg küldd el az érdeklődőknek magánlevélben). Az érdeklődők szintén magánlevélben jelezzék érdeklődésüket.
- Ne idézd feleslegesen a teljes levelet, amire válaszolsz; a válaszban csak azokat a részeket idézd, amelyekre konkrétan reagálsz. A lista footerje és az eredeti levél szerzőjének .signature-je ebbe valószínűleg nem tartozik bele.
- A levelek text/plain formátumúak. Tilos a listára ettől eltérő, pl. HTML formátumú levelet vagy attachmentet küldeni.
- A lista hivatalos nyelve a magyar. A szakkifejezéseket természetesen nem kell magyarítani (sőt, igyekezzünk kerülni az erőszakos magyarításokat).
- A leveleidhez lehetőleg ne csatolj semmilyen attachmentet. A mime/multipart leveleket a listaszerver visszatartja.
- Ha a listás levelek kézbesítése során probléma merül fel, a levelek visszapattannak, és ismét a listaszerver kapja meg őket. Bizonyos esetekben ezek a hibaüzenetek a listára is eljuthatnak; ennek megakadályozására az adminisztrátor kénytelen lehet téged leíratni a listáról, vagy szűrni a tőled érkező leveleket. Ha ez történik, így jártál. Válassz másik e-mail szolgáltatót. Az ilyen kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy ha hosszabb ideig nem fogsz leveleket olvasni, iratkozz le a listáról.
- A lista forgalma nagy. Egy kisebb, ingyenes mailbox igen hamar megtelhet ha nem üríted egy-két naponta. Ügyelj arra hogy ez ne történjen meg.
IV. Hogyan kérdezzünk?
Ha az eddigi pontokat betartod, jó esélyed van arra, hogy valaki foglalkozik majd a kérdéseddel. Ha már idáig eljutottunk, próbáljuk meg azt is elérni, hogy a kérdés értelmes és megválaszolható legyen. Lássuk hát, mi kell ehhez.
- A subject minél pontosabban illeszkedjen a levél tartalmához; szerepeljen benne az összes lényeges kulcsszó, ami a problémával kapcsolatos (pl: "SB Live nem szol 2.4.17-es kernellel: no such device")
- Ha a téma kezd elkanyarodni a subjecttől, akkor változtasd meg a subjectet.
- "Hosszú" (kb. 20 sornál hosszabb) programlistákat vagy konfigurációs file-okat ne küldj a listára. Nagyon indokolt esetben ettől el lehet térni, de általában próbáld csak a lényeges rész(eke)t továbbítani.
- Ne használj négy sornál többet, vagy 80 karakternél hosszabb sort tartalmazó aláírást (.signature-t).
- A listán az ékezetmentes us-ascii kódolású levelek mellett csak az ISO-8859-1-es az ISO-8859-2-es és az UTF-8 kódolású leveleket fogadjuk el; ezekben lehetnek ékezetes karakterek is. A repülő ékezetek ill. egyéb kacifántos kódolások nem elfogadhatóak. Egyébként ékezetmentes levélben félreérhető szavak azonosítására használhatsz repülő ékezetet (pl. "nemi" vs. "ne'mi"). A levelek subjectjében (a tárgymezőben) kerüljük az ékezetek használatát.
- Lehetőleg olyan levelezőprogramot használj, ami generál In-Reply-To: és References: fejléc-sorokat; ezeknek a segítségével rendezhetők thread-be a levelek. Például a Microsoft(tm) Outlook Express nem generál ilyen headert.
- Ne crosspost-olj, tehát ugyanazt a levelet ne küldd el több mlf-listára. Akkor sem, ha itt akár két napig nem kapsz választ.
- Tartózkodj a digitális aláírások használatától; ettől csak nagyon indokolt esetben szabad eltérni. Az általános paranoia nem számít nagyon indokolt esetnek. A teljesség igénye nélkül: nagyon indokolt eset lehet pl., ha a pgp/gpg kulcsodat, amivel az általad terjesztett, viszonylag széles körben ismert és használt szoftvereket aláírod, ellopják, lejár, vagy vissza akarod vonni.
- Ha új threadet akarsz kezdeni, új levelet írj, ne egy meglevőre válaszolj a subject átírásával. A thread szerint rendezni tudó levelezőprogramok (pl. a mutt) használóinak életét könnyíted meg ezzel.
- A soraidat tördeld 70-75, de legfeljebb 78 karakternél; indokolt esetben (pl. log-bejegyzés hosszú sora) ettől el lehet térni.
- Ha levelet idézel, a válaszaidat az idézett levél sorai közé szúrd be a megfelelő helyeken; az idézett szöveg és a saját soraid között hagyj egy üres sort. A saját szöveged ne, ismétlem, ne az idézett levél fölött legyen.
- Az idézeteket jelöld a sor elejére tett ">" jellel.
- Ne használj több karakterből álló quote prefixet. (Ha idézetet idézel, természetesen több ilyen jel is kerülhet egymás mellé.)
- Ne pazarold az írásjeleket; öt felkiáltójel vagy kérdőjel egymás mellett semmivel sem kifejezőbb, mint mondjuk egy vagy három, viszont zavaró, nem árulkodik jó stílusról, és tipográfiailag is helytelen. Az emberek általában hajlamosak agresszivitásként vagy követelőzésként értelmezni a halmozott írásjeleket; ha így írsz, csak magad ellen hangolod a listát.
- A linux-listákon folyó támogató/support tevékenység ingyenes. Te kérdezel, aki pedig jó szándékkal megpróbál segíteni, ingyen, bérmentve, szabadideje függvényében teszi ezt. Előfordulhat az is, hogy a kérdésedre senki nem tudja a választ. Így lehetséges, hogy egyáltalán nem kapsz választ a kérdésedre, de emiatt senkinek sem tehetsz szemrehányást. A kérdést rövid időn belül megismételni felesleges és tilos. Azonban ha valamilyen új dologgal kapcsolatos a kérdésed, néhány héttel, vagy inkább hónappal később megpróbálhatod újra feltenni, hátha közben valaki megoldotta a problémát.
V. Mit kérdezzünk?
Eljutottunk oda, hogy elkezdd leírni magát a kérdést. Első töprengenivalód: kapcsolatos-e a kérdés a Linuxszal? Ha nem szerepel benne a "linux", "disztribúció", "kernelverzió" szavak egyike sem, jó eséllyel nem linuxos a kérdés. Az ilyen kérdést ne ezen a listán tedd fel. Az adminsztrátor személyes idegbaja, hogy rendkívüli módon rühelli a linuxos listákon föltett Windowsos kérdéseket. Ezért az ilyet kerüljük. Talán ez az egyetlen dolog - a nyílt gorombaságot kivéve -, amiért valaki figyelmeztetés nélkül spamdb-be kerülhet (aminek következtében nem tud többet írni a listára).
- Lehetőség szerint légy rövid, de érthető.
- Ez a lista kezdőknek való, nem várjuk el, hogy képességeidet meghaladó kutatásokat végezz a probléma megoldását keresve - bár a legtöbbet ebből lehet tanulni. Mindenesetre van a kérdések trivialitásának egy olyan szintje, ami még itt sem elfogadható. Például ha a program hibás használat esetén kiírja a képernyőre, hogy mi a probléma, és te nem veszed ezt észre, vagy lusta vagy elolvasni, az súlyos hiba.
- A levélben legyen benne minden lényeges részlet, ami a kérdés megválaszolásához szükséges lehet, pl.: a disztribúció neve és verziószáma, kernel verziószáma (esetleges patchek); ha hardverközelinek tűnik a kérdés, akkor az architektúra neve, a processzor típusa, a memória és a swap mennyisége, videokártya típusa, hálózati kártya vagy modem típusa, stb.; rövid, a lényegre szorítkozó log-kivonat; a program vagy a kernel által küldött pontos hibaüzenet; indokolt esetben strace vagy ltrace log releváns része.
- Mielőtt valamit megkérdezel, minden kapcsolódó dokumentációban próbáld meg megkeresni a választ. Ha nem találod, a leveledben írd meg azt is, hogy hol kerested hiába.
- Ha kérdezel, ne azt várd el a többiektől, hogy megoldják helyetted a problémádat; valószínűleg csak segíteni fognak benne, esetleg elindítanak a helyes irányban. Hosszú távon te is abból tanulsz a legtöbbet, amire legalább részben magadtól jössz rá.
- Előfordulhat, hogy olyan problémára keresed a megoldást, ami egyszerűen megoldható lenne, de neked valamilyen speciális okból a "bevett" megoldás nem jó. Ebben az esetben sose felejtsd el leírni a speciális okot, és a lehető legrészletesebben elmagyarázni a helyzetet.
- Ha választ kaptál a kérdésedre és megoldódott a problémád, ezt (és a megoldást) írd meg a listára is, hogy többen már ne válaszoljanak feleslegesen.
VI. A válaszokról
Nehéz lesz a szívem, de ha valaki nem megfelelően válaszol, kitiltódhat a listáról. E téren igen megbocsátó leszek. Ha egy válasz goromba, lekezelő stílusban íródott, de a megfelelő választ tartalmazza, az átcsúszhat. De az érdemi választ nem tartalmazó, goromba, a kérdezőt ócsároló leveleket nagyon a szívemre fogom venni.
- Az "RTFM" ezen a listán tilos válasz. Ha nagyon fáj hogy az illető semmilyen dokumentációt nem olvasott, akkor írhatsz neki magánlevelet, vagy figyelmeztetheted az admint.
- Ha egy kérdésre az archívumban megtalálható a válasz, akkor a választ tartalmazó konkrét üzenetre mutató URL-t elküldheted nyilvánosan is. Ilyenkor általában a threadnek vége is van.
- Ha valaki magánlevélben kér választ a listán feltett kérdésre, válaszodat Cc:-zd neki személyesen, de küldd el a listára is; lehet, hogy mást is érdekel.
- Általában feltételezzük, hogy a kérdező tudja, mire kíváncsi, így, ha válaszolsz, próbálj a kérdésre válaszolni, ne azzal foglalkozz, hogy miért azt és úgy szeretné csinálni a kérdező, amit és ahogy szeretne. Persze ha nagy butaságot kérdez, lehet érdeklődni hogy miért is akar ilyet elkövetni.
- Mielőtt egy kérdésre válaszolsz, olvasd el az adott threadet, mert lehet, hogy valaki más már leírta azt, amit te is írni akartál. Ez fokozottan érvényes itt, mert az egyszerű kérdésekre tucatnyi válasz is szokott születni.
- Ha úgy érzed, hogy egy kérdés és a rá adott válasz sokak számára érdekes lehet, vedd fel nyugodtan az MLF FAQ-o-Matic-jába.
VII. A listaadminisztrátorról és az adminisztrálásról
Minden listának van tulajdonosa, aki a listán ügyel a rendre (amellett, hogy a saját eszközeiből áldoz a lista számára). A tulajdonos szava parancs. Ha az admin például úgy ítéli meg, hogy egy vita nem felel meg a lista szellemiségének/színvonalának, akkor megkéri a feleket, hogy hagyják abba, amit a felek örömmel meg is tesznek.
Az adminisztrátor feladatai közé tartozik a lista színvonalára ügyelni és az illemtant betartatni. Az illemtannak fontosabb a szelleme, mint a betűje; nem vagyunk bürokraták.
Éppen ezért nem célunk az illemtan egyes pontjainak megszegéséért járó eltiltási idő és az eljárás módjának pontos kodifikálása; feltételezzük, hogy az adminisztrátor józan ítélőképessége a lista kontrolljával együtt elegendő az esetleges vitás helyzetek elsimítására.
Az illemtant megsértőket a listaadminisztrátor általában először magánlevélben figyelmezteti, majd a kihágás megismétlődése esetén belátása szerinti (általában két hét és három hónap közötti) időtartamra eltiltja őket a listára való írástól. Különösen súlyos esetekben az eltiltást nem kell, hogy figyelmeztetés előzze meg. Ugyanarra a hibára rövid időn belül nem feltétlenül fogunk mindenkit személyesen figyelmeztetni.
Az írástól való ideiglenes eltiltás nem "bosszú" vagy "büntetés", csupán a lista védelme a további illemtansértések ellen.
Ha az adminisztrátor a listán a lista szellemiségével össze nem egyeztethető, ám az illemtanban explicite meg nem tiltott tevékenységet észlel, belátása szerint módosíthatja az illemtant és/vagy eljárhat az elkövetővel szemben.
Az adminisztrátor tevékenységével és a listaillemtannal kapcsolatos viták helye nem az Empire lista, hanem elsősorban az adminisztrátorral folytatott magánlevelezés, másodsorban pedig a fórum csevegője.
Ha úgy érzed, hogy az adminisztrátor egy kiskirály, aki élvezi, hogy másokat cseszegethet, és veled szemben visszaél a hatalmával, akkor ez a lista valószínűleg nem neked való. Rengeteg idegeskedéstől kímélheted meg mind magadat, mind másokat, ha értelmetlen és kilátástalan viták helyett a leiratkozást választod. Nyithatsz saját levelezési listát, amin a te szabályaid érvényesek, vagy kereshetsz másikat, amelyik szimpatikusabb.
Alkotta zsebtyson, zsebtysonDOTgmail.com és, Tomka Gergely, tomkaDOTpolygon.hu. Munkájában nagymértékben támaszkodott Guy <korn at chardonnay dot math dot bme dot hu> linux++illemtanára (a kettő 90%-ban azonos).
Guy munkája pedig részben az eredeti linux-listás illemtanon alapul, amelynek szerzője Buci és a linux-listák.
Licensz: GNU Documentation License
Verzió: 1.2
Utolsó tartalmi módosítás: 2009. Január 29.